Felhõkarcolókat építenek a fõvárosban
Vezetõ építészek felhõkarcolóival újul meg Varsó belvárosa.
Vezetõ építészek felhõkarcolóival újul meg Varsó belvárosa, melyben csaknem párhuzamosan épül két „intelligens” apartmanház a lengyel származású Daniel Libeskind és Helmut Jahn német–amerikai építész tervei alapján. Mellettük más jelentõs tervezõk is szívesen alakítják a lengyel fõváros összképét.
A berlini Zsidó Múzeum tervezésével világhírnevet szerzett Libeskind 192 méter magas, 54 emeletes épülete a lengyel fõváros központi részében épül. A http://www.zlota44tower.com/pl/the-tower/gallery honlapon megtekinthetõ felhõkarcoló jellegzetesen könnyed, hajlított, nem szimmetrikus üveghomlokzatának köszönheti az „üvegvitorla” becenevet.
A luxus apartmanház bokrétaünnepségét február elején tartották, az épület a tervek szerint már 2013 elején várja elsõ lakóit. Az építkezés azonban nem volt gondtalan: a csaknem 6 éve kiadott építési engedély ellen a környezõ épületek lakói többször tiltakoztak. Bíróságon is megtámadták, arra hivatkozva, hogy lakásaik értékét csökkenti. A jogi viták megoldásáig 2009-ben felfüggesztették az építkezést, majd pénzügyi gondok miatt a többemeletes betonváz csaknem két évig csúfította a város építészetileg korszerûsödõ központját.
Jahn, a berlini Sony Center építészének tervei alapján szintén a város központjában épül egy 160 méter magas, 44 emeletes üzleti központ és lakótorony (Cosmopolitan). Kéttömbû talpazatában egyebek közt egy zsidó kulturális központ kap majd helyet, de a felhõkarcoló elhelyezése vitás, mert a háborúban lerombolt lengyel fõváros egyetlen, részben fennmaradt és mûemléki értékû, mûködõ zsinagógája közvetlen szomszédságában épül. Az építkezés 2010 nyarán kezdõdött és várhatóan 2013-ban ér véget.
A természetes fényforrásokat maximális mértékben kihasználó felhõkarcoló érdekessége egyebek közt az üveghomlokzat egyes elemeinek mobilitása. Különleges építõanyagainak köszönhetõen az év- és a napszakok változásával más-más színben fog pompázni.
Stefan Kurylowicz, a tavaly meghalt jeles lengyel építész több épületet tervezett Varsó belvárosába. Egyik eredeti, „kifordított szerkezetû” irodaházát (Prosta Tower) a fõváros második, épülõ metróvonala mellett állították fel, és elsõ bérlõi várhatóan már néhány héten belül beköltözhetnek.
Érdekessége a külsõ tartószerkezet, melyet egy felszaladó neccharisnyára emlékeztetõ, kidudorodó betonháló alkot. A 70 méter magas, 19 emeletes épület klasszikus üveghomlokzata több mint fél méterrel beljebb található. A kisméretû, alig 600 négyzetméteres telekre eredetileg apartmanházat terveztek, de a válság miatt irodaházra módosították a terveket.
A 2007-ben megkezdett építkezés több mint 24 millió euróba került. Az épületet 2011-ben a lengyel innovációs építészet és a legérdekesebb betonépületek nemzetközi versenyében is kitüntették.

Legfrissebb ingatlanok

Használt ingatlan: lakás, ház
TATA
Irsz.:2890
7,90 MFt
Irsz.:2890
7,90 MFt
Használt ingatlan: lakás, ház
SOPRON
Irsz.:9400
7,40 MFt
Irsz.:9400
7,40 MFt
Használt ingatlan: lakás, ház
TATA
Irsz.:2890
7,99 MFt
Irsz.:2890
7,99 MFt
Használt ingatlan: lakás, ház
KOMÁROM
Irsz.:2900
11,90 MFt
Irsz.:2900
11,90 MFt
Használt ingatlan: lakás, ház
BAJ
Irsz.:2836
6,50 MFt
Irsz.:2836
6,50 MFt
Új építésű ingatlan: lakás, ház
03. Ker. Budapest
Irsz.:1037
47,00 MFt
Irsz.:1037
47,00 MFt
Új építésű ingatlan: lakás, ház
GYŐRZÁMOLY
Irsz.:9172
16,90 MFt
Irsz.:9172
16,90 MFt
INGATLAN KALAUZ :: Tel: 477-9700 :: Cím: Budapest 1083 Füvészkert u. 8. :: e-mail: info@ingatlankalauz.hu